A szavak ereje, a hang (naad) és a frekvenciák befolyásolják tudatalattinkat. A shunds a Kundalini mantrák felolvasása teljesen új szinten működik. Ha engedjük, hogy a szavak behatoljanak az elménkbe, figyeljük meg, hogyan befolyásolják, alakítják át, oldják fel és egyensúlyozzák ki a pszichés állapotunkat.
Szívből ajánlom azoknak, akik az elméjükre hagyatkoznakinkább mintsem a szívükre, akiket elárasztanak a gondolatok, a prok és a kontrák közt vívódnak, akiket impulzívvá tesznek a gondolataik, az érzelmeik, és akik a múltban élnek, vagy nem látják előre cselekedeteiknek következményeit.
Ha többet szeretnél tudni a Shabad Gurúról, kattints ide.
"Nehéz meghatározni, hogy ezeknek a hangoknak a felolvasása és a tanítások hogyan épülnek be a tudatunkba. Ez közvetlenül alakította át azokat a tudatalatti szempontokat és dinamikát, amelyek gátolták a valódi énem kifejezését. Megfigyeltem, milyen fokozatosan és végérvényesen alakult át az, amiről azt gondoltam, hogy elképzelhetetlen, megvalósíthatónak bizonyult, hogy a korlátozott és reaktív, összehúzódó állapotban valóságos és megnyilvánult potenciállá vált. A lényeg, hogy nem azt teszem, amit mindig is tettem. "--- Sadhana Singh
Japji kártyák
A Japji - az univerzum dala - 40 pauriból áll, mindegyik más hatással van a tudatalattinkra.
A kártyák segítenek abban, hogy intuitív módon kiválaszd azt, amelyik ma segít életed azon aspektusában, amely támogatást igényel, ismételd meg az intuitíve húzott paurit 11 alkalommal, és aztán engedd el.
4 fő téma szerint vannak csoportosítva:
Út-Karma, Jólét-siker, Önbecsülés- Depresszió, Bölcsesség-önmevalósítás - ezeket a kártyák színe különbözteti meg.
Görgessen lefelé, és olvassa el az egyes pauree jelentését
Kundalini mantrák és imák
kártyái
A kundalini jóga mantrák frekveniája hat a lelkedre, az elmédre és az érzelmeidre.
válaszd ki a pakliból, amelyik most a segítségedre van, és ismételd el tizenegyszer vagy hallgasd meg és zengesd- ahogy épp neked jó.
Az imák tanároknak és gyajorlóknak egyaránt szólnak. Ima a szakrális maszkulinrt, femininért, a gyermekekért, a békéért...
Imák ezek, melyek megnyitják a szívünket.
Siri Guru Granth Sahib kártyák:
A Sukhmani shábádjai, az életed különböző aspektusait befolyásolják:
Győzelem és siker, önbecsülés, az ego megtisztítása stb.
Ebben a pakliban megtalálhatja a Sukhmani 11 shabadját.
Ezt a különleges készletet Sadhana Singh hangfelvétele koronázza meg, így lehetősége nyílik arra, hogy meghallgassa a helyes kiejtést és érezze a hang erejét.
Zengesse el vele a shábádot, és engedje be az élményt!
A kártyák készletének megvásárlásával online hozzáférést kap az oldalhoz, ahova ezeket a felvételeket feltöltöttük.
Szeretettel ajánlom, hogy részt vegyen ezen az egyedülálló és megható élményben.
"A mantrák nem jelentéktelenek, a mantráknak erejük van. Ezek az elme rezgései a Kozmoszhoz viszonyítva. A mantra tudománya azon alapszik, hogy a hang egy olyan energiaforma, amelynek szerkezete, ereje és határozottan kiszámítható hatása van a csakrákra és az emberi pszichére. "
~ Yogi Bhajan
a Jap Ji paureeinek magyarázata
a pauriK hatásai
A MUL Mantra eltávolítja a sorscsapásokat és a sorsot a teljes jólétre fordítja.
1
Az első pauree a depresszió ellenszere. Felemel a legmélyebb depresszióból, bizonytalanságból, rémálmokból és veszteségekből.
2
A második pauree türelmet és stabilitást kölcsönöz.
3
A harmadik pauree az elégtelenséget elégségessé, a depressziót emelkedetté és az alacsony önértékelést teljes önbizalommá alakítja.
4
A negyedik pauree megáldja azokat, akik csapdába esnek a szegénységben és az eszközök hiányában. Úgy robbant át ezen érzések csapdáján, mint egy mennydörgés a kék égből.
5
Az ötödik paureet akkor kell felolvasni, amikor a kudarc érzését érzi magában. Amikor úgy érzi, hogy nem áll helyt megfelelően a munkában, ez a pauree sikereket hoz.
6
A hatodik pauree eloszlatja a korlátokat. Akkor zengesd, amikor korlátoltnak, sarokba szorítottnak, csapdába esettnek vagy kényszerítettnek érzed magad.
7
Amikor a kapzsiságtól, a hatalom őrületétől, a mindent felülmúló terjeszkedéstől és az irányítás szükségességétől szenvedsz, amikor csapdába esel, a hetedik pauree meggyógyít.
8
A nyolcadik pauree a bölcsesség megtestesítőjévé tesz.
9
A kilencedik pauree kiterjesztést ad.
10
A tizedik pauree kegyelmet ad.
11
A tizenegyedik pauree erényességet ad.
12
Amikor kicsinek érzed magad, a tizenkettedik paure szolidaritást nyújt önmagad felé és önbecsülést.
13
A tizenharmadik pauree a végtelenség okkult ismeretét adja. Mély megértést hoz.
14
Amikor nem találod meg az utat az életben, amikor nem látod az irányt a sorsodhoz, amikor nem tudod elérni a kiteljesedést, a tizennegyedik paure megmutatja az utat.
15
A tizenötödik pauree felszabadulást hoz.
16
A tizenhatodik pauree ismereteket ad a világegyetem szerkezetéről.
17
A tizenhetedik pauree szabadságot és feltámadást hoz.
18
A tizennyolcadik pauree az őrültséggel, a kisebbrendűség mély érzésével és az önpusztító magatartással küzd.
19
A tizenkilencedik pauree egyetemes tudást, inspirációt és kinyilatkoztatást hoz.
20
Amikor a szörnyek a sarkadban vannak, a huszadik pauree eltörli minden bűnödet.
21
A huszonegyedik pauree megőrzi az állapotodat, kegyelmet és stabilitást hoz.
22
A huszonkettedik pauree legális csatákban győzelmet arat. Ez adja meg a stratégiát.
23
A huszonharmadik pauree eloszlatja a sötétséget és felemeli az éned.
24
A huszonnegyedik pauree a mennydörgés erejével áttör minden korlátozást. Olyan hatalmas, hogy generációkra kihat, ereje van a szerencsétlenség megölésére.
25
Amikor elzengeted a huszonötödik paureet, minden igényed teljesül. A jólét, az erény, a tulajdon és a vagyon kérés nélkül a tiéd.
26
A huszonhatodik pauree a semmit mindenné változtat. A vállalkozásodból száműzi a veszteségeket, a szerencsétlenségeket és a nyomorúságokat.
27
Ha elakadtál, és nem látod magad előtt a lehetőségeket, a huszonhetedik pauree megmutatja az utat. Eltávolítja az akadályokat és blokkokat.
28
A huszonnyolcadik pauree a legerősebb permutáció és szavak kombinációja a világon. Összeköt téged Istennel.
29
A huszonkilencedik pauree a védelem pajzsa. Azáltal véd meg ellenségeidtől, hogy egyszerűen elpárologtatja azokat, akik ártani akarnak neked.
30
A harmincadik pauree az isteni trónra helyez. Bölccsé és szentté tesz.
31
A harmincegyedik pauree minden erényt lehoz az égből.
32
A harminckettedik pauree kifizeti az adósságaid és kiteljesíti a karmád.
33
A harmincharmadik pauree elpusztítja az egódat, és hazahozza isteni valódat. Eltávolítja a negativitást, semlegesíti pusztító természeted és megakadályozza, hogy másoknak árts. A Siri Singh Sahib azt mondja: „Ez a Pauri azt jelenti, hogy ha nem kérsz semmit, akkor megkapsz mindent" - ez a törvény.
34
A harmincnegyedik pauree stabilitást hoz.
35
A harmincötödik pauree teret ad a kötelességed és a felelősség teljesítéséhez.
36
A harminchatodik pauree isteni megvalósulást hoz. Teljes mértékben megérted az eget és a földet.
37
A harminchetedik pauree elvágja a karmát. Felszámolja az összes rossz karma hatását.
38
A harmincnyolcadik pauree hatalmat ad, hogy átírd a saját sorsodat.
A SHALOK elégedetté, emelkedetté tesz, elismerést és tiszteletet hoz.
Forrás: www.haribhajankaur.com/japji---effects-of-the-pauris.php